A folyamatos fejlődés az élet minden területén elengedhetetlen, ha úgy érezzük változtatni szeretnénk egyáltalán nem mindegy, merre indulunk. A Dermisz életében most érkezett el ez a sarkalatos pont, és az új csapásvonal kijelölésében pedig a Ti segítségetekre is szükségünk van. Ebből kifolyólag 2017. júliusában készítettünk számotokra egy kérdőívet, abból a nem titkolt célból, hogy a válaszaitok alapján tökéletesítsük szolgáltatásainkat.

Részletes összefoglalót ezen az oldalon találsz.

Minket valóban érdekel, mire vágytok

A jövőre vonatkozóan rengeteg ötletünk van, ezeket viszont nem lehet egyszerre megvalósítani. Az igényeiteknek megfelelően szeretnénk kialakítani az új ajánlatainkat, és azokat a területeket fejleszteni elsősorban, ami fontos számotokra egy szépségszalon kiválasztása során.

A szakértelemből egyértelműen nem engedünk, hiszen nőként pontosan tisztában vagyunk ennek jelentőségével– akár egy egyszerű szemöldökszedésnél is. E mellett nem engedünk az olyan emberi “hozzávalókból” sem, mint a mosoly, a kedvesség, illetve a bizalom.
A kérdőívvel különböző szempontokat akartuk felmérni, valamint egy kis ajándékkal – egy általad kiválasztott 30%-os kedvezménnyel – akartuk megköszönni a ránk szánt időtöket. Ezzel kapcsolatban már az is érdekes volt számunkra, hogy a felkínált lehetőségek közül melyiket választjátok.

Az eddigi eredmények

A kérdőív kidolgozásával max. 20-30 válasz beérkezésében bíztunk, de a több mint 100 kitöltés azonban minket is nagyon meglepett – természetesen a szó legnemesebb értelmében! Az eddigi tapasztalatok alapján nem tudunk szó nélkül elmenni a velünk kapcsolatban elsőre felmerülő “profizmus, szakértelem, kedvesség, illetve színvonal” gondolatok mellett.

A kezdetektől egy olyan környezet kialakításán dolgoztunk, ahol igazán fontos vendégnek érzitek magatokat, ezért nagy örömmel nyugtáztuk, hogy az ajtónkon belépve pontosan ezt tapasztaljátok.

Az eddigiek alapján legtöbben a

  • személyre szabot komplex programokra
  • a törzsvásárlói kedvezményekre,
  • továbbá születésnapi meglepetésre vágytok.

A felsoroltakat mindenképpen megfontoljuk, és igyekszünk egy profi rendszert kidolgozni erre vonatkozóan.

Te kitöltötted már a kérdőívet?

Ha nem, erre a linkre kattintva még megteheted!

Amennyiben nem jártál még Nálunk, de kíváncsi vagy Ránk, nézz be hozzánk és
vedd át a Welcome Pack-odat egy finom sütemény és kávé társaságában!

Mik azok a legfontosabb szempontok, amiért vendégeink szívesen visszajárank hozzánk?

Minőség, maximális kiszolgálás

Andrea

Úgy érzem, hogy fontos nektek az hogy elégedett legyek.

Irma

Mert ez egy olyan hely, ahol végre velem foglalkoznak.

Adrienn

Igényes, maximalista nő vagyok, és a legjobbat akarom kapni egy kozmetikában is.

Éva

Kellemes környezet, jó illat, sok-sok odafigyelés és úgy érzem akkor én vagyok a középpontban én vagyok fontos.

Ilona

A légkör, a törődés, a megbízhatóság, a kedvesség és a személyes varázsotok.

Beáta

Nálatok töltött idő újjászületés a számomra.

Bea

Mindig teljes odafigyelés, legújabb technikák és a szalon, a “béke szigete”!

Zita

Mindig nagyon elégedett vagyok a szakmai felkészültséggel és az érzéssel, ami a kezelések után eltölt!

Gizella

A szakmai színvonal és figyelmesség.

Tímea

Kérj visszahívást online!

Itt lehetőséged van bejelentkezési szándékodat online elküldeni, hogy utána az időpont egyeztetés miatt visszahívhassunk, ill. a felmerülő kérdéseidre válaszolhassunk.

Sőt, amennyiben első alkalommal érkezel hozzánk egy “információs” Welcome Pack-ot és egy meglepetés ajándékot készítünk össze számodra.

Regisztrálj itt és mi visszahívunk!
2017-09-22T21:24:18+00:00 2017. szeptember 5|