A vendégfogadás dermisz módra egy igazán különleges érzést takar. Nálunk nem csak annyiból áll a folyamat, hogy kérsz egy időpontot, eljössz, elvégezzük az általad kért kezelést, majd távozol.
Szenvedélyünk a szépséged
Számunkra kozmetikusnak lenni szenvedély, munkánkkal számtalan nőnek segítünk a megújulásban, szépülésben.
Vendégként Nálunk nem csak egy vagy a sok közül, a külsőségek mellett figyelünk a lelkedre is, mert szerintünk fontos, hogy a biztos kezek között jól is érezd magad. A ’szeretettel várunk’ szöveg az értelmezésünkben nem csak egy közhely, a rövid szavakat tartalommal és melegséggel töltjük meg.
Nem hiszed?
Álltásunk bizonyításaként az első látogatásod alkalmával egy Dermisztikus Welcome Pack ajándékcsomaggal várunk, ami az exkluzív tájékoztató anyagainkon, prospektuson kívül meglepetés ajándékot is tartalmaz az általad választott kezeléshez igazodva. A csomagot ráadásul egy finom kávé vagy tea, illetve finom teasütemény társaságában adjuk át.
A tested, lelked kényeztetést kap
Szakmailag folyamatosan képezzük magunkat, így a legújabb megoldásokkal szépülhetsz, ezen felül az emberi jellemzőkre is kiemelt hangsúlyt fektetünk. Szalonunkban arra törekszünk, hogy egyszerre szépüljön és simuljon a bőröd és a lelked, így a kényeztető masszázst, szakértő kezelést vagy anti-aging bőrmegújító kúrát egy külön részlegben az „EXPERIENCE by DERMISZ”-ben, csendes és nyugodt, exkluzív környezetben élvezheted.
Hivatást választottunk
A pályaválasztás során nem egy szakma, hanem egy hivatás mellett tettük le a voksunkat, a kozmetikai kezelések mellett lelki feltöltődést is biztosítunk. Munkánkkal a mindennapjaidat szeretnénk jobbá tenni, hiszen nőként pontosan átérezzük, mennyi teher nehezedik a ’gyengébbik nem’ képviselőinek vállára. A megfelelni akarás a munkahelyen, a családnak, a férjünknek, magunknak….a lista szinte végeláthatatlan, néhány óra kényeztető feltöltődés viszont Neked is jár.
Az „ügyfélkezelésben” is mások vagyunk
A folyamatos fejlődésen kívül a vendégeink elégedettsége a legfontosabb számunkra. A legnagyobb igyekezetünk ellenére mégis előfordulhat, hogy valamilyen hiányosságot észlelsz, ezt azonban nem problémaként fogjuk fel, hanem iránymutatásnak, amivel javítani tudunk a minőségen.
Nem vesszük rossz néven, ha elmondod a véleményed, sőt meg is kérünk rá. Ezt nagyon komolyan gondoljuk, ezért létre is hoztuk a „Dermisztikus Vendégelégedettségi Garanciánkat”
Még nem vagy vendégünk, de szívesen kipróbálnál minket?
Jelentkezz be itt és most online a nagy gombra kattintva, és mi egy Dermisztikus Welcome Pack-al várunk, amikor hozzánk megérkezel.
Kozmetikusaink Viki és Lilla tájékoztat a bőrtípusodnak és igényeidnek legmegfelelőbb szépségápolási lehetőségekről.
Kérj visszahívást online!
Itt lehetőséged van bejelentkezési szándékodat online elküldeni, hogy utána az időpont egyeztetés miatt visszahívhassunk, ill. a felmerülő kérdéseidre válaszolhassunk.
Sőt, amennyiben első alkalommal érkezel hozzánk egy „információs” Welcome Pack-ot és egy meglepetés ajándékot készítünk össze számodra.
Mik azok a legfontosabb szempontok, amiért vendégeink szívesen visszajárank hozzánk?
Minőség, maximális kiszolgálás
Úgy érzem, hogy fontos nektek az hogy elégedett legyek.
Mert ez egy olyan hely, ahol végre velem foglalkoznak.
Igényes, maximalista nő vagyok, és a legjobbat akarom kapni egy kozmetikában is.
Kellemes környezet, jó illat, sok-sok odafigyelés és úgy érzem akkor én vagyok a középpontban én vagyok fontos.
A légkör, a törődés, a megbízhatóság, a kedvesség és a személyes varázsotok.
Nálatok töltött idő újjászületés a számomra.
Mindig teljes odafigyelés, legújabb technikák és a szalon, a „béke szigete”!
Mindig nagyon elégedett vagyok a szakmai felkészültséggel és az érzéssel, ami a kezelések után eltölt!
A szakmai színvonal és figyelmesség.