„Három és fél éve próbálok tőle megszabadulni”
Amikor a bőrszínnel történő lefedéstől csak rosszabb lett, és még a lézeres eltávolítás sem hozott tökéletes eredményt.
Egy ilyen, többször kezelt bőrfelületet ismét tetoválni mindig kockázatos vállalkozás.
Tapasztalatom szerint az alábbi két történet sajnos nagyon jellemző, és sok nőt érint. Pedig egy megfontoltabb döntéssel, megfelelő előzetes tájékozódással és kellő szakmai tapasztalattal rendelkező sminktetováló választásával talán mindkettő elkerülhető lett volna.
1. igaz történet
„A testszínre tetovált részt folyamatosan alapoznom kellett…”
„20 éves korom környékén csináltattam meg először a szemöldököm, mivel alaphelyzetben sem volt túl szép formája, s nem is volt sosem igazán sűrű.
Sajnos kezdő tetováló kezei közé kerültem. Az elkészült tetoválás formája követte az eredeti szemöldök formáját, így kicsit szomorkásra sikeredett, viszonylag rövid időn belül be is vörösödött. Teltek múltak az évek, nem bírtam megbarátkozni vele, ezért egy másik szalonban vállalták, hogy „testszínű” tetoválással átütik, s utána új formát adnak neki, új, barna tetoválással. Ez meg is történt, szép is lett az új szemöldököm íve, azonban a testszínre tetovált részt folyamatosan alapoznom kellett, mert többszöri átütés után sem lett „láthatatlan” közel sem…
Ismét teltek múltak az évek, meguntam az alapozgatást, gondoltam kiszedetem az első tetoválást bőrgyógyász és lézer segítségével.
Elég hosszadalmas folyamat volt, tavaly nyáron értünk a végére. Vagyis bárcsak a végére értünk volna, sajnos véleményem szerint ez sem adott tökéletes eredményt, ráadásul a jobb oldalon úgy megsérült a bőr szerkezete, hogy a szemöldök vonal végén egy kis mélyedés érezhető/látható a mai napig. A bőrgyógyász szerint festék már nincs benne. Tavaly nyár óta kenem Cicaplast-tal, talán ha nagyon minimális a javulás.
Azóta újra folyamatos alapozás, rajzolgatás, rettegés az újra tetoválástól, pedig nagyon szeretném…”
2. igaz történet
Tizenöt alkalom után a végleges szín ugyanolyan feketét eredményezett
„Nekem van egy szemöldök tetoválásom, közel 7 éves, és az a bajom vele, hogy feketét csináltak. Világos-szőke hajam van, szemöldök szőrzetem szinte nincs, ami van az is nagyon ritka.
Az benne a pláne, hogy én barnát kértem, és a sebgyógyulás után padlizsán színű lett, és akkor tetoválta feketére. Azt mondta, hogy 3-5 éven belül kikopik.
3 és fél éve próbálok tőle megszabadulni. (Már egész jól néz ki, halványszürke.)
Röviden a szemöldök tetoválás eltávolítási történetem:A lakóhelyemen felkerestem egy kozmetikust, hogy tud-e kezdeni valamit vele. Ő azt mondta, hogy rátetovál beige színnel elfedi, és utána mehet rá a végleges világos barna.
Kb. 15 alkalom után a végleges szín ugyan olyan feketét eredményezett, mint volt eredetileg.
Időközben volt egy előadáson, ahol megtudta, hogy csak lézeresen lehet a tetoválást eltávolítani, az esetleges elfedések semmit nem érnek……. aztán következett a lézeres eltávolítás, egy sebésznél 7 kezelésem volt, kevés eredménnyel, aztán egy bőrgyógyászhoz kezdtem el járni, lézereztetni, most volt 2 hete a 17. kezelésem….Fogalmam sincs, hogy mikor végzek, de szerintem még a doki sem tudja.
Eddig 350 000 Ft -ba került összesen…”
Személyes véleményem a fedőszínekről és a lézeres eltávolításról
Elméletben a bőrszínű fedőpigment egyszerű és gyors megoldásnak tűnhet. A vendég joggal reméli azt, hogy a nem kívánt szín eltűnik, a terület pedig ismét a saját bőréhez hasonlóvá válik.
A gyakorlatban azonban a fedőszín sokszor nem eredményez olyan elfedést, amilyet a vendég érthető módon elvárna tőle.
A bőr nem egyszínű festővászon. Folyamatosan változik a napfény, a keringés, az életkor és a bőr természetes tónusának hatására. A beültetett bőrszínű pigment viszont ettől eltérően viselkedhet, ezért idővel fehéres, sárgás vagy más, feltűnő árnyalatként válhat láthatóvá.
Szakmai felelősségünk, hogy ezt előre és őszintén elmondjuk a vendégnek.
Bőrszínű pigment használata legfeljebb nagyon indokolt esetben, már erősen elhalványult színen, kis felületen és minimális mennyiségben mérlegelhető.
A nagyobb területen, intenzíven alkalmazott bézs vagy bőrszínű korrekció rendszerint nem nyújt olyan természetes és tartós megoldást, amilyet a vendég remél tőle.
A fenti két esetben valószínűleg szerencsésebb lett volna kihagyni a bőrszínnel történő elfedést, és már korábban megvizsgálni a szakszerű eltávolítás lehetőségét.
A fedőpigment a későbbi eltávolítást is megnehezítheti
Fontos tudni, hogy a korábban bejuttatott fedőpigment a későbbi lézeres eltávolítás folyamatát is bonyolultabbá teheti.
A kezelések száma és eredménye sok mindentől függhet:
- az alkalmazott pigmentek összetételétől;
- a tetoválás mélységétől;
- a korábbi kezelések számától;
- a bőr állapotától;
- az esetleges hegesedéstől;
- valamint attól is, hogy milyen módszerrel és eszközzel történik az eltávolítás.
Ezért senki nem ígérhet előre pontos kezelésszámot vagy garantáltan nyomtalan végeredményt.
Hova fordulj, ha lézeres eltávolítást szeretnél?
Az eredeti cikk megírásakor egy konkrét, általam ismert szakembert is ajánlottam. Mivel azonban az elérhetőségek, a szakemberek és az alkalmazott technológiák idővel változhatnak, ma azt tartom felelős tanácsnak, hogy mindig aktuálisan tájékozódj.
Olyan szakembert vagy orvosi hátterű intézményt válassz, ahol:
- kifejezetten foglalkoznak sminktetoválások eltávolításával;
- megfelelő tapasztalattal rendelkeznek a szemöldök érzékeny területén;
- előzetesen személyesen megvizsgálják a bőrt és a pigmentet;
- őszintén beszélnek a lehetőségekről és a kockázatokról;
- nem ígérnek előre biztosan nyomtalan eltávolítást;
- és a kezelés megkezdése előtt részletes tájékoztatást adnak.
A nem kívánt színváltozás megelőzése
Ha a pigment színösszetétele, a vendég bőrtónusa és a bőr altónusa nincs megfelelően figyelembe véve, a gyógyult szemöldök nem kívánt vöröses, szürkés, lilás vagy padlizsános árnyalatot kaphat.
Éppen ezért kiemelten fontos:
- az előzetes személyes konzultáció;
- a bőrtípus és a bőrtónus megfigyelése;
- a korábbi tetoválások és kezelések feltérképezése;
- a megfelelő pigmentszín gondos kiválasztása;
- valamint annak őszinte elmondása, hogy a gyógyult színt teljes bizonyossággal soha nem lehet előre megjósolni.
A gondos tervezés és a megfelelő szakmai tapasztalat jelentősen csökkentheti a nem kívánt színváltozások és későbbi korrekciók kockázatát.
A két történet legfontosabb tanulsága
Egy szemöldöktetoválás elkészítése sokkal rövidebb folyamat, mint egy elrontott szemöldöktetoválás helyrehozatala.
A nem megfelelő forma vagy szín kijavítása gyakran hosszú hónapokat, akár éveket, számos kezelést, jelentős költséget és sok türelmet igényelhet. A bőr pedig minden egyes beavatkozásra emlékszik.
Éppen ezért már a legelején hozz felelősségteljes döntést, és körültekintően válaszd ki azt a szakembert, akire az arcodat rábízod. Ezzel sok későbbi csalódást, felesleges beavatkozást és hosszadalmas helyrehozatali folyamatot előzhetsz meg.
A bejegyzést írta:
Vörös Gyöngyi
kozmetikusmester és PMU stylist