Viki 2019. július 6-tól már csak alkalomszerűen dolgozik szalonunkban.
Munkájára ha alkalomszerűen is, de a jövőben is számítunk.
Szeretettel üdvözöllek!
Ismerj meg jobban, és nézd meg mit mondanak rólam a vendégeim
„Új megjelenést” varázsolhatok
Kaposi Viktória vagyok, kozmetikus, sminktetováló,
2015. június elejétől a Dermisz kozmetika csapatának tagja.
2013-ban végeztem kozmetikusként Budapesten. Régóta foglalkoztatott már a szépségápolás, a kozmetika világa, ám sokáig csak ábrándoztam arról, hogy egyszer ezen a pályán fogok dolgozni. Ez idő alatt az élet sok felé sodort, mind munka, mind pedig a tanulmányok terén is. Kereskedelmi, gazdasági iskoláim elvégzése után ért meg bennem az elhatározás: KOZMETIKUS LESZEK!
Mindig is nagyon szerettem emberekkel foglalkozni, ami ebben a szakmában úgy érzem az egyik legfontosabb tulajdonság. Számomra hatalmas dolog, hogy olyan munkám lehet, ahol segíteni tudok vendégem bőrproblémáján vagy örömet szerezhetek 1-1 szépítő, relaxáló kezeléssel vagy akár szinte „új megjelenést” varázsolhatok egy sminktetoválással csupán pár óra alatt.
Szakmai megmérettetés
Nagyon örültem, amikor rátaláltam a Dermisz Kozmetika álláshirdetésére és rögtön tudtam, hogy lesz, ami lesz megpályázom.! A magas elvárásokat támasztó álláshirdetés először egy kicsit megrémített, de mivel nagyon sok jót hallottam már évek óta a szalonról és Gyöngyiről egyaránt, nem hátráltam meg.
Többfordulós állásinterjúk után, majd egy szakmai megmérettetésen is átjutva a Dermisz Kozmetika előttem megnyitotta kapuit.
Sikeresen elvégeztem a sminktetováló képzést Budapesten a Nouveau Contour magyarorszégi képviseletén Császár Zsuzsánál.
Aztán Gyöngyi mellett további betekintést kaptam a sminktetoválás szépségeibe, rejtelmeibe és nagyon megtetszett ezt az irány.
Azóta is szorgalmasan fejlesztem magam, hogy minél szebb, precízebb munkák kerüljenek ki a kezeim közül.
Gyöngyi rengeteg tanáccsal, javaslattal lát el és nap, mint nap új dolgokat mutat nekem. Nagyon örülök, hogy egy ilyen neves és elismert szakembertől sajátíthatom el a sminktetoválás minden apró mozzanatát.
Folyamatosan bővülő referenciamunkáimat itt megnézheted:
Természetesen a népszerű sminktetoválás mellett nagyon szeretem és végzem is az anti-aging kozmetikai kezeléseket, ezért bátran jeletkezz akkor is, ha kényeztető ránctalanító kezelésre, kúrára szeretnél hozzám jönni.
Bejelentkezés: 06-30/ 267-9371
Vendégeim mondják rólam
Két éve nyáron kerestem fel a Dermisz Kozmetikát. Viki volt a kozmetikusom. Elbűvölő személyével, rendkívül precíz munkájával és figyelmességével azonnal belopta magát a szívembe. Először a szemhéjamat, majd a szemöldökömet és a számat is ő tetoválta, Gyöngyi óvó tekintete mellett. Nagyon-nagyon örülök, hogy őt választottam. Mindenkinek ajánlom, aki még tétovázik. Nem kell!! Nem fognak csalódni!!
Viki mintegy 10 évvel megfiatalított. Sokkal szebb lettem, nyitottabb nyíltabb lett az arcom és a nézésem is. Köszönöm és hálás vagyok mindenkinek.
Nagyon ügyesen, precízen, tisztán és etikusan dolgoznak. Kihozzák a számodra legtökéletesebb megoldást. Gyöngyi is segít véleményével tapasztalatával szép érzékével. Köszönetemet és hálámat szeretném így is kifejezni a szalon minden dolgozójának.
A kozmetika olyan mint egy kis ékszerdoboz. Tele van kincsekkel! A lehető legjobbat, legszebbet hozzák ki az emberből!
Viki maximalista. Hálás vagyok érte!
Két tetoválásom is készült itt. Mindkettőt Viki készítette. Imádom, már bánom, hogy nem vettem rá magam előbb. A szalon dolgozói nagyon kedvesek és segítőkészek! Köszönöm!
„Choco” szemhéjsatírt csináltattam, imádom! A precíz munka mellett kiemelendő, hogy mindenki segítőkész, barátságos volt, köszönöm nektek!
Nagyon meg vagyok elégedve Viki munkájával, nagyon tetszik a hozzáállása …Kedves és aranyos emberek dolgoznak ott, akik segítőkészek. A többi tetoválást is rá fogom bízni. Köszönöm szépen!
A szalon kiváló, Gyöngyi és kollégái kedvesek voltak, szívélyesen közvetlenül fogadtak, nagyon jól éreztem magam maximális odafigyelés precíz tervezés még precízebb kidolgozás Viki csinálta a szemem és a szemöldököm is újjá varázsolta vele az arcomat. Profi munkájával a tökéletes arcot varázsolt nekem. Köszönöm és hálás vagyok érte!!
„Nyugodjon békében az összes szemöldökceruzéàm” Kimagasló minőség, profi szaktudàs !
A szalon hangulatos a lányok kedvesek. Nagyon elégedett vagyok a szemöldöktetoválással és az arckezeléssel is.
Köszönöm Viki!
Nagyon szép lett a tetoválás annak ellenére, hogy a hozott anyag problémásnak volt mondható és sok próbálkozás nyomát viselte. Eddigi összes 2000 év óta történt tetoválásom között ez a legigényesebb munka. Szívesen megyek vissza hozzátok.
Kérdésed van? Bejelentkeznél?
Hívj minket bátran! Bejelentkezéskor kérd az időpontodat név szerint Vikihez, vagy írj e-mailt személyesen neki.
06-30/ 267-9371
viki@dermiszkozmetika.hu
Ha kitöltöd az alábbi űrlapot és megadod a telefonszámod, szívesen visszahívunk, és minden kérdésedre válaszolunk.