SzomatoDráma nap
a Dermisz Beauty & Soul Clinic-ben

– gyógyító kommunikáció belső világunkkal –

Itt a helyed, ha…

• elakadtál és úgy érzed, hogy szeretnél továbblépni,
• ha testi tüneteid vannak, de nem tudod az okát,
• ha saját élmények által szeretnéd megtapasztalni a tested bölcsességét és annak üzeneteit
• ha szeretnéd  magadat és a kapcsolataidat gyógyítani,
• ha beteg vagy és szeretnéd megérteni tested üzeneteit,
• ha hiszel a közösség megtartó és gyógyító erejében,
• ha vágysz a változásra, a változtatásra.

Hogy zajlik? Mi történik? Neked való-e?  

Most betekintést nyerhetsz a legapróbb részletekbe is! 

Ebből a  különleges és részletgazdag élménybeszámolóból megtudhatod mit tapasztalt és élt meg egyik résztvevőnk Bíborka a Szomatodráma napon

„Azonnal éreztem, hogy ott a helyem…”

Egyik nap, amikor a facebookot görgettem, megláttam a Gyöngyi által megosztott eseményt. A szépséges szalonjába – ami egyébként a lelkileg és testileg szépülni vágyó nők tiszta oázisa – hirdetett egy SzomatoDráma foglalkozást. Azonnal éreztem, hogy ott a helyem. Néha az ember csak úgy tudja, hogy mennie kell. Én is így voltam ezzel, pedig azt sem tudtam miről is szól pontosan ez az egész.

Egyszer régen említette nekem kedves Barátnőm Bori ezt a módszert, hogy el tudná képzelni, hogy ez segítene nekem, de aztán láttam, hogy jobbára csak budapesti foglalkozások vannak, el is tettem jó mélyre ezt az infót magamban. Hát most itt kopogtatott az ajtómon a lehetőség. Jelentkeztem is a programra, majd rákerestem az interneten, hogy mi is fog ott engem ott várni. Semmi elvárásom nem volt, egyszerűen tudtam, hogy biztos jó lesz.

„Azt éreztem, hogy igen, én is ilyen vagyok, én is közéjük tartozom..”

„A SzomatoDráma Dr. Buda László orvos pszichiáter, pszichoterapeuta játékos, kreatív önismereti és terápiás módszere. A módszer üzeneteket közvetít a testtől a tudatig és vissza, ezáltal egy aktív-, értelem- és érzelemteli kommunikáció lehetőségét nyitja meg belső világunkkal.” Érdekesnek hangzott, így kíváncsian vártam a vasárnapot.

Délelőtt tízkor kezdtünk. A játékot vezető Ibus. Ibus (Cs. Tóth Ibolya) egy végtelenül kedves, rendkívül megnyerő természetű, angyali teremtés. Tört fehér lenruhájában olyan volt közöttünk, mint egy angyal. Ahogy belépett a terembe, ahol játszottunk megtöltötte élettel, szeretettel és végtelen nyugalommal. Ez a közeg olyan volt, mintha hazatértem volna.

Eleinte eléggé kívülállónak éreztem magam, nem tudtam, hogyan fogok tudni bármit is mondani idegen embereknek az én legbensőbb problémáimról. Féltem a kényszertől, hogy majd beszéni kell, mint a suliban, megfelelni megint valamilyen elvárásnak, amiről ráadásul fogalmam nincs. 

Szóval nem kicsit voltam frusztrált. Amikor mindannyian leültek a játékteret kijelölő szőnyegre, örültem, hogy tőlem nem várják el, hogy lekucorodjak közéjük, mert ez fizikálisan megterhelt volna. Nem kényelmes nekem a földön ülni, így a körön kívül egy kényelmes fotelkában helyezkedtem el, reménykedve abban, hogy kivonhatom magam az aktív dolgokból és én majd csak csendesen szemlélődök.

Megint segítségemre sietett a túlsúlyom és megvédett, ahogy kell, mert körön kívül maradhattam. Aztán ahogy ott ültek a lányok a körben, néztem sorban mindegyiket. Végtelen szeretet áradt a szemükből és ahogy Ibus elkezdett beszélni, olyan érzéseket közvetített felénk, ami valahogy eggyé kovácsolt bennünket. Mindenkiben ott lapult valamiféle fájdalom, mélyen legbelül, amit elhoztunk ide, hogy egymás segítségével enyhítsünk ezeken a belső kínokon.

Azt éreztem, hogy igen, én is ilyen vagyok, én is közéjük tartozom, velük együtt szeretnék játszani. Felálltam és lekuporodtam közéjük a körbe és bármilyen kényelmetlen is volt fizikálisan, olyan közegbe kerülhettem végre, amire mindig is vágytam. Megfogtuk egymás kezét és egyesítettük energiáinkat, majd végtelen békével a szívünkben vártuk, hogy elkezdődjön a játék.  Ibus megkérdezte, ki lesz az első. 

„Végtelen szeretet ami jelen volt és feltétel nélküli elfogadás”

Kettős érzelmek tomboltak bennem. Azt éreztem, jobb lenne előbb látni másvalakinél hogy milyen is ez a játék pontosan, közben meg valami azt súgta miért ne kezdhetnék én? Jelentkeztem hát elsőnek, bár kicsit féltem, hogy fogok megnyílni majd. Hozzá teszem, amikor beültem a körbe, onnantól kezdve valami szívszorító érzés volt bennem és olyan sírhatnékon volt, hogy beszélni is alig tudtam, pedig rám ez nem igazán jellemző. Ibus valószínűleg érzékelte a belső vívódásomat és azonnal, védelmezőn a segítségemre sietett. Ősbizalmat éreztem iránta emiatt. Megkért, üljek a kör közepére a földön és kérte a többieket érintsenek meg, hogy azt érezhessem, biztonságban vagyok és nem kell félnem semmitől. A lányok közelebb húzódtak és ki a vállamra, ki a kezemre, lábamra tette a kezét. Végtelen szeretet ami jelen volt és feltétel nélküli elfogadás. Láttam a szemükben, hogy segíteni szeretnének és átérzik a problémámat, bármi legyen is az, nekik nyugodtan elmondhatom. Csodás élmény volt. Aztán elkezdtem beszélni. Nem sokat, csak a lényeget, hogy a legnagyobb teher számomra a túlsúlyom, ettől szeretnék megszabadulni, ezzel küzdök már nagyon hosszú idő óta.

Elmondtam, hogy ez a nagy súly az én védekező pajzsom, ami megvéd engem attól, hogy láthatóvá váljon az igazi énem. Ibus feltette a legfontosabb kérdést: kitől kellett legelőször megvédenie a túlsúlynak? A válasz jött is belülről tőlem: az édesanyámtól. 

„A szeretetért pedig teljesíteni kellett…”

Gyermek korom óta küzdök ezzel a problémával. Elbújtam a védőpajzsom mögé és felvettem azt a szerepet, amit elvárt tőlem az anyukám. Jó kislány voltam, jó tanuló, okos, jó gyerek. De hogy belül igazán mire vágytam, ezt el kellet rejtenem, mert nem mindig illett bele az elvárt képbe. A szeretetért pedig teljesíteni kellett, hozni az elvárt szintet és viselkedést. Hányszor megkérdeztem magamtól akkoriban: Vajon akkor is szeretne engem, ha rossz lennék, ha rossz jegyeket hoznék, ha nem tenném azt, amit szeretne? Emlékszem ezt ki is próbáltam, és a válasz hamar meg is érkezett. Abban a pillanatban, amikor letértem az elvárt útról, a szeretet meg volt vonva. Veszekedés, kiabálás, lelki terror volt a reakció édesanyám részéről. Így hát falat emeltem magam köré a kis védőbástyámat zsírból és azóta is mögötte vagyok.

Ibus kérte, válasszak szereplőket. Erika lett a belső gyermeki énem, Ibolya az édesanyám, Gyöngyi a túlsúlyom. Kiosztottuk a szerepeket kezdődhetett a játék.

El kellet helyeznem a szereplőket (rendezőként)a játéktérben ( a szőnyegen) Középre állítottam a túlsúlyomat, vele szemben távolabb az édesanyámat, saját gyermeki énemet pedig a legtávolabb édesanyámtól, a túlsúly mögé. Aztán csak figyelnem kellett a játékot a párbeszédeket. A túlsúlyom felelősségre vonta anyut, hogy miért így viselkedett velem. Anyu elmondta, hogy nem érzékelte a problémaimat és meg volt róla győződve, hogy a javamat akarva a legjobb tudása szerint nevel. Nagyon érdekes volt kívülről látni mindezt. Beléptem én is a játékba saját gyermeki énemet felváltva, behúzódtam a túlsúly mögé és feltettem a kérdéseimet én is anyunak. Miért nem szerettél engem feltételek nélkül? Azt mondta, ő mindig nagyon szeretett engem, most is nagyon szeret és ez nem szűnik meg, bárhol is legyen az Univerzumban. 

„Nem tudom, hogy történt, hogy mi vagy ki mozgatta a szálakat, de semmihez sem hasonlítható élmény volt ez, a saját életemről szóló játék”

Elmondta, hogy most is melegség járja át a szívét hogy itt velem találkozik. Lehet, hogy nem tudta ezt jól éreztetni és jól kommunikálni, de akkor is így van, mindig szeret engem. Elfogadtam és megértettem. Kiálltam a túlsúly mögül, odamentem hozzá és megöleltem. Megbocsátottam neki mindent, mert éreztem, hogy őszintén megbánta, hogy ilyen lelki szenvedéseket okozott nekem a nevelésével.

Csak folytak és folytak a könnyeim, a megbocsátás, a szeretet és a végtelen hiányérzet könnyei. Ahogy megölelt, és vígasztalt, olyan volt, mintha újra itt lett volna velem. Ugyanazokat a szavakat használta, amiket szokott és ugyanaz a melegség áradt belőle, mint amikor lányaként a karjába vett. Közben lefeküdt a földre és úgy beszélt hozzám, vagy csak nézett azzal a végtelen szeretettel a szemében. Odafeküdtem mellé és élveztem az oltalmazó melegséget. Aztán elbúcsúztunk. Szépen szeretettel, megbocsátással és megnyugvással tudva, hogy egyszer majd újra találkozunk. Felálltam és odamentem a túlsúlyomat játszó Gyöngyihez és megkértem szépen, hogy menjen el. Hálát éreztem iránta, amiért olyan sok éven keresztül velem volt és védelmezett és ezt el is mondtam neki. Már nincs szükségem rá, vállalhatom végre önmagam, tehetem végre azt, amit csak szeretnék, mert bármi történjék is, akkor is szeretni fog, most már feltételek nélkül az, akitől az életet kaptam. 

Miután kikísértem szeretettel és hálával a szívemben túlsúlyomat jó messze az ajtón kívül, odaléptem Erikához, aki a belső önmagamat személyesítette meg. Átöleltem és együtt beálltunk a középpontba. Szorosan átkulcsolva álltunk ott percekig élvezve az egymásra találás boldogságát. Nem tudom, hogy történt, hogy mi vagy ki mozgatta a szálakat, de semmihez sem hasonlítható élmény volt ez, a saját életemről szóló játék.

„Mintha egy csatorna lettem volna, egy közvetítő közeg…”

Aztán mentünk tovább a játékkal és következtek a többiek. Azt hittem majd hátra dőlök és nézem, ahogy a többiek gyógyulnak, de ez koránt sem így volt. Persze tudtam, hogy én is szereplő leszek majd, de el nem tudtam képzelni, hogy pl. sorstársaim játékában mit fogok majd mondani szívként, vagy szorongásként, vagy más nagymamájaként.

Problémától függően, volt akinél az életének szereplőit (anya, apa, nagymama…stb) vagy fennálló fizikai tüneteit (fejfájás, gyomorfájdalom…stb) vagy érzéseit (szorongás, félelem…stb) kellett megszemélyesíteni a szereplőknek. Én a következő játékban egy édesanya szerepét kaptam. Nagyon érdekes volt, hogy ugyanazokat a vádakat hallottam a játékbeli gyermekemtől, amiket egy órával ezelőtt a saját anyukámnak soroltam. Semmi sem véletlen, tehát valószínűleg azért kaptam ezt a szerepet, hogy lássam a másik oldalt is. Érezhessem a másik fél érzéseit is, hogy még inkább el tudjam fogadni a múltban történteket. Még a jövőre vonatkozóan is kaptam iránymutatást, mert az egyik szerepem által megérthettem, hogyan tudom jól nevelni a fiamat, hogy ne érezze tehernek a végtelen szeretetem iránta. Hogyan kell ott lennem az életében úgy, hogy neki is jó legyen. Így az egész nap egy nagy-nagy tanulás volt.

Bele kellett képzelnem magam a szerepembe és csak jöttek a szavak és érzések egymás után, éreztem hogy mit kell tennem. Honnan, nem tudom. Olyan volt, mintha belső megérzésem beszélt volna hozzám nekem pedig csak formálni kellett a szavakat és tennem, ami belülről jön. Indulatokat, érzelmeket, szorongásokat közvetíteni egy belső hang sugallatára. Mintha egy csatorna lettem volna, egy közvetítő közeg. Így kerültünk sorra egymás után. Mindenki játékából tanultam, profitáltam valamit.

Segítettük egymást ezeken a nehéz utazásokon, leraktuk együtt egymás terheit és a végére már elég volt egy nézés a másiktól és tudtuk mit gondol, annyira egymásra hangolódtunk. Ahogy pedig az egészet Ibus levezette, azzal a végtelen segítő szeretettel, az semmihez sem fogható. A foglalkozás végén mindenki húzott egy neki szóló mandala kártyát, ami TÉNYLEG neki szólt. Az éppen aktuális vívódásainkhoz adott egy kis útravalót, bíztatást, iránymutatást.

„Minden magunkon végzett lelki munka, hozza magával a jót…”

Az is beigazolódott, ha meg tudunk oldani valamilyen problémát a múltban, az hatással lesz a jövőnkre és minden magunkon végzett lelki munka, hozza magával a jót. Este, miután hazatértem és nagy vonalakban elmeséltem a páromnak a nap történéseit, felhívott a fiam. Ilyet sosem szokott tenni, hiszen csak aznap ment vissza a kollégiumba, sőt, eddig mindig nekem kellet kikönyörögnöm a kommunikációt tőle. Olyan szeretettel beszélt velem, és annyira jól esett ez nekem, hogy szavakkal le sem tudom írni. Aztán bementem a szobájába és csodák csodája, rend fogadott. Mielőtt visszament, szépen elpakolt mindent, beágyazott, hogy örüljön az anyukája. Ez volt az én aznapi legnagyobb jutalmam ☺ 

Mindenkinek, aki lelki fejlődésén dolgozik, csak ajánlani tudom a SzomatoDráma módszerét.

Ezúton is hálás vagyok ezért az élményért kedves barátnőmnek Borinak, aki először említette nekem a lelki fejlődésnek ezt a lehetőséget, Gyöngyikének aki idehozta nekem Fonyódra ezt a programot, Ibusnak aki megmutatta a nem kézzel foghatót és a kedves lányoknak, segítőimnek, akik velem voltak az úton. 

Szeretettel és hálával: M.Bíborka

Ha téged is megérint a program és szeretnél velünk játszani,
akkor csatlakozz időben, hiszen a létszám limitált

Szállásra van szükséged? Amennyiben vasárnap este még szeretnéd Fonyódon álomra hajtani a fejed, erre is van lehetőség.
Étkezés: Étkezés, kávézás a szomszéd kávézóban lehetséges- Cool Cafe

Ha van kérdésed, fordulj hozzám bizalommal!
tothibi65@gmail.com,  +36 30 250 72 68

Szeretettel várunk  téged is a Dermisz Beauty & Soul Clinic-ben, mely igazán méltó hely a Lelkek összehangolódására, a mély közösségi belső utazásra, gyógyító élményekre.

Cs. Tóth Ibolya -Ibus